Avatar
Adatlap
Név
Nagy László
E-mail cím
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Ország
Magyarország
Város
Szolnok
Magamról
1937-ben születtem Szolnokon. Középiskolás koromban Chiovini Ferenc rajztanodájába jártam rajzolni, festeni. A Verseghy gimnáziumi érettségi után látszerész, majd később fényképész vizsgát is tettem. 1964-ben a Nagyalföldi Kőolaj és Földgáz­termelő Vállalat fényképésze lettem. Nősülésem után két fiam született, és egy súlyos motorbalesetem után is tovább dolgoztam a Kőolajtermelő Vállalatnál. 20 év után kerültem a Szolnoki Tervező Vállalathoz. Ebben az időben a Múzeum igazgatójával készítettük a Szolnok Megye Műemlékei című könyvet. A Jászkun Fotóklub tagja vagyok a kezdeteitől. Több mint 50 önálló kiállításom volt, nemcsak a Megyében. Országos és nemzetközi pályázatokon is rendszeresen részt veszek. Megkaptam az E-MAFOSZ\\G kitüntető címet, majd 2006-ban az AFIAP cím birtokosa lettem.
Díjak
AFIAP EMAFOSZ/G
Felhasználói profil
Születési dátum:
1937. február 26. péntek


Feltöltött képek száma: 10