Közép-magyarországi régió

Magyarország, 

Dabas

Péli László

Fotózással már 1961-ben a gyóni Fotószakkörben megismerkedtem. A sötétkamra világa, a megszülető kép elvarázsolt. A faluban működő szakkör idősebb tagjai tanítottak bennünket a fényképezés ismereteire. Először a fekete-fehér, később a színes technika került előtérbe. 2000-ig több megszakítással, de ha akadozva is tulajdonképpen mindig jelen volt a fotózás az életemben. A digitális technika megjelenése és az ebben rejlő lehetőségek azt hiszem minden fotós számára óriási lehetőséget jelentettek. A kép készítés már nem függ másoktól, (például előhívó laboroktól) a folyamatot az exponálástól a kész kép nyomtatásáig már minden otthon elvégezhető. Tulajdonképpen még most is az a legcsodálatosabb amikor a nyomtatóból a kép úgy jelenik meg, ahogy azt elképzeltem. Az elmúlt években fotópályázatokra is küldök képeket. Eddig hazai és nemzetközi pályázatokon (32 országban) több mint 1000 képelfogadásom volt. Ebből 28 a hazai és 57 a nemzetközi díjazott kép. 2011-ben hazai eredményeim elismeréseként a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Szövetsége által adományozott E-MAFOSZ 2015-ben AMAFOSZ/b minősítésű fotóművész diplomát, 2012-ben a nemzetközi fotópályázatokon elért eredményeimért a Fédération Internationale De L’art Photographique világszervezettől AFIAP 2014-ben EFIAP, 2015-ben EFIAP/b minősítésű fotóművész diplomát kaptam. Számomra, de azt hiszem minden fotós számára a legnagyobb örömet az jelenti ha a fotói mások tetszését is elnyerik.

Kapcsolati adatok

E-mail

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Tagsági adatok

Tagság kezdete:
2014. február 06

Képgaléria