Erdélyi+Délvidéki régió

Magyarország, 

Székelyudvarhely

Vass Lehel

Székelyudvarhelyi lelkes amatőr fotós vagyok, 38 éves. Gyerekkorom nagy részét falun töltöttem a nagyszülőknél, ahol nagyon hamar közelségbe kerültem a természettel, a benne élő állatokkal, növényekkel, és itt ismertem meg az egyszerű falusi embert. Ennek köszönhető az egyik mostani hobbim is, a természetjárás. A fényképezés, fotózás már az elemi iskolás koromtól elkísér, de igazából csak 2008 augusztusában fordult komolyabbra a dolog, amikor megvásároltam az első Dslr Pentax márkájú fényképezőgépemet, amely hű társam azóta is. Fotóim jelentős részét a természetben készítem, de nagyon szeretek fotózni falusi, tanyasi környezetben is, ahol már nem hiányozhat az ember sem. Ami igazán magával ragad az az érintetlen táj szépsége, ami lehet egy hajnali ködfolt a völgyben, egy téli hótakaró a hegyen, vagy akár egy októberi színes erdőség. Pár éve veszek részt többnyire hazai, és magyarországi fotós pályázatokon, megmérettetéseken, kisebb-nagyobb sikerekkel, eredményekkel.

Kapcsolati adatok

E-mail

Web

Tagsági adatok

Tagság kezdete:
2014. február 06

Képgaléria