Közép-magyarországi régió

Magyarország, 

Budapest

Velican-Patrus Dóra

Fotós tanulmányaimat a Könnyűipari Műszaki Főiskola elvégzése után, a Práter utcai fényképész  iskolában kezdtem. Azóta fotózással foglalkozom a szabadidőmben és a munkám során is. Alkalmazott fotográfusként dolgozom, így a napi teendőimben együtt van a hobbi, a művészet és a munka.

Alkotásaimban többnyire az emberi test játssza a főszerepet, ezen keresztül próbálok hangulatot, gondolatot, érzelmet megörökíteni. Szeretek műteremben fényképezni, ahol előre tudatosan megtervezem a témát. Később elvégeztem a Bálint György Újságíró Akadémia fotóriporteri szakát.

Számos nemzetközi és hazai kiállításon vettem részt. Műtermi oktatással is foglalkozom. Tagja vagyok  a Magyar Fotóművészek Szövetségének, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, a Magyar Fotóművészek Világszövetségének, valamint 2012 óta a PSA-nak (Photographic Society of America).

2010-ben megkaptam a nemzetközi fotóművész címet (AFIAP).

2003: Ifjú Alkotók Kiállítás 2. díj

2005: Durdevac Salon 7th Podravina Salon of Art Phot. 2. díj

2006: Ágens Nemz. Fotópályázat Ezüst medál; 3. Nemz. Fotókiállítás különdíj

2007: 113th Toronto Int. Salon of Phot. Kékszalag; Int. Phot. Art Salon Sibiu Kékszalag; Győr Év fotósa

- Év fotója 1. díj - Év fotója; 2. Ágens Nemz. Fotópályázat Kékszalag; The 54th Singapore Int. Phot.

Kékszalag

2008: Nemzetközi Fotópályázat 1. helyezett

2009: Trierenberg Super Circuit Gold medal; Bor pályázat PSA különdíj; Nemz. Fotópályázat különdíj;

Szerbia Rock különdíj; 4. Ágens Nemz. Fotópályázat Ezüst medál

2010: Emoart Salon Silver medal AAFR; 1st Asansol Int. Salon Best Figure Study; Barátság hídja Nemz.

Fotópályázat Gold medál; 5. Ágens Nemz. Fotópályázat Kékszalag

Kapcsolati adatok

E-mail

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Web

Tagsági adatok

Tagság kezdete:
2014. február 06
Tagozati tagság:
Fotótörténeti tagozat

Képgaléria