Közép-magyarországi régió

Magyarország, 

Budapest

Simó Szabolcs

Már középiskolai éveim alatt kezdtem érdeklődni a fotózás iránt. Eleinte csak hobbiként tekintettem rá, később szerettem volna megmérettetni magam fotópályázatokon. Első nagyobb sikeremet első egyetemi évem alatt értem el a Budapesti Műszaki Egyetemen, ahol a Műegyetemi Sajtóklub 2009-es alkotói pályázatán I. díjjal jutalmaztak fotó kategóriában. Innentől kezdve aktívan szerepeltem pályázatokon, díjazott és kiállított képekkel (a „Díjak” pontban megtalálhatóak az eredményeim). Az első egyetemi évem után intézményt váltottam és az Eötvös Loránd Tudományegyetemen kezdtem meg tanulmányaimat környezettan szakon, ahol 2013-ban lediplomáztam, majd felvételt nyertem az ELTE Tudománykommunikáció a természettudományban MSC szakára, ahol tanulmányaimat jelenleg is folytatom. Az ELTE kiváló lehetőséget adott arra, hogy a fotóriporteri munkakörben gyakorlatot szerezzek. 2011 óta az ELTE Online fotósa vagyok, részt vettem már kisebb-nagyobb rendezvények, sportesemények, előadások, valamint interjúk fotózásán.

Kiállítás: 2013-ban „Fotó-szintézis” címmel közös kiállítást rendeztünk Slezák Ilonával és Somfai Sándorral az Újpesti Kulturális Központban.
2014-ben \\\"Úton-útfélen\\\" címmel kiállítás Slezák Ilonával az ART cukrászdában.
2014-ben \\\"Belépő\\\" címmel csoportos kiállítás az MFVSZ-el az Arcus Galériában Vácon.

Kapcsolati adatok

E-mail

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Web

Tagsági adatok

Tagság kezdete:
2014. április 24

Képgaléria