Felvidéki régió

Magyarország, 

Virágh Mária

Virágh Mária, lakszakállasi (Sokolce) lakos vagyok, de Komáromban is élek. Néhány évvel ezelőtt Nagymegyeren a Kereskedelmi Akadémián érettségiztem, majd a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Társadalomtudományi és Egészségügyi Karán diplomáztam Szociális tevékenység és tanácsadás szakon, ezt követően pedig Pozsonyban rigorózusi képzésben vettem részt. Tagja vagyok a Szlovák Grafológus Szövetségnek, ill. a néhány éve megalakult Szlovákiai Magyar Grafológusok zövetségének, Komáromban a Selye János Egyetem rektorhelyettesi asszisztense vagyok.
S hogy mindez hogyan is függ össze a fotózással?
A fényképezés szeretetével valójában még hajdanán a nagyapám ismertetett meg, aki tábori lelkészként aktív résztvevője, s fényképezőgépével nevezhetjük úgy is, hogy dokumentálója volt a 2. világháborúnak. Így, hogy gyermekként szemtanúja lehettem azon folyamatnak, hogy hogyan is lesz egy papírfecni és némi előhívófolyadék egymásra hatásaként a sötétszoba mélyén a „semmiből“ egy kész kép, elvarázsolt e csoda. Ha visszagondolok, akkortól kezdve vonzott, s mind a mai napig vonzódom a fotózáshoz. A múltban rengeteg képet készítettem, amelyek eleinte kizárólag családi, baráti körben készültek, ill. kirándulások alkalmával a szép pillanatok megörökítéseként, azonban csak a 2009-es év végén, a 2010-es évben kezdtem el komolyabban foglalkozni a fotózással, amikor már a kompozíció és a különféle beállítások, szemléletmódok is fontossá váltak. Azóta több tárlat keretén belül megmutathattam milyen színben látom a világot, az élet apró részleteit, eseményeit, aprócska kis lényeit, de néhány belföldi és határon átívelő fotópályázat díjazásában is részesültem.
A 2011-es évben abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy a Csemadok Nagymegyeri Alapszervezetétől felkértek, hogy alapítsunk Nagymegyeren fotóklubot azzal a céllal, hogy ösztönözzük, összefogjuk, támogassuk a fotózni vágyó embereket, s hogy teret biztosítsunk a továbbfejlődésre. Azóta több fotópályázat, valamint fotóséta létrejötte valósult meg. A 2011-2012-es évben lehetőségem nyílt fotóriporterként belekóstolni a média világába, és a következő hírportálok, írott sajtó számára fotóztam és írtam cikkeket: Westindex.sk, Sziakomárom.sk, Infocsallóköz hetilap, valamint fotóim jelentek meg az alábbi portálok, újságok hasábjain: Hírek.sk, Delta, Szabad Újság, Csallóköz, Sme, Nagymegyeri Hírmondó, Laki-Lap, Visszhang - a Jókai Napok lapja.
S hogy valójában mit is jelent számomra a fotózás?
Mindenekelőtt kellemesen eltöltött perceket, megnyugvást, relaxációt jelent, amikor teljes szívvel és lélekkel át tudom élni a pillanat varázsát: felemelő szépségét, békéjét és nyugalmát. Imádom minden egyes pillanatát, hogy megörökíthetem a világ sokszínű szépségét, megmutathatom másoknak is azt a sok csodát, melyet legtöbben tán észre sem vesznek, csak végigfutják az életüket, holott ezernyi szépség és csoda öleli körül őket. S imádom azt a felemelő érzést is, amikor szinte gyermekként örülök, ha egy ötlet igazán jól sikeredett, s mosolyogva az elkészült képben gyönyörködöm. S ha ezt a sok, lelket gyönyörködtető szépséget, mely napjaink során körbeölel mindnyájunkat, sikerül valamelyest visszaadnom a fotóim által, s megörvendeztethetem általuk az emberek lelkét, nincs is attól szebb, nemesebb. S ha valaki a nézelődésbe belefeledkezik, gondjairól elfeledkezik, talán az élete is némileg szebbé lesz – ha többre nem is, legalább néhány pillanat, és mosoly erejéig, s ez akár testi-
lelki gyógyulással ajándékozhat meg.

Kapcsolati adatok

E-mail

Web

Tagsági adatok

Tagság kezdete:
2014. április 24

Képgaléria