Farkas Imre

Hivatalosan okleveles építészmérnök, egy belsőépítészeti cég ügyvezetője. 2016 nyara óta nyugdíjas. Valójában az építés, az utazás, a fotográfia szenvedélyes művelője.
Amikor még a fotó filmre készült, a sötétkamra piros fényénél történtek az első kísérleteim a hazai bolyongások megörökítéséről - biciklivel Zala dombjain, a Zemplén hegyei között, a Felső Tisza vidékének úttalan útjain. A szerencse úgy hozta, hogy már akkor bejárhattam Erdély egy részének gyönyörű tájait, városait, de eljutottam a Balti országokba – Litvániába, Lettországba, Észtországba, az északi Karéliába, és szinte hihetetlen, még Közép Ázsiába is, a híres Szamarkandba. A postás 1976-ban hozott egy 90 forintos utalványt. A Petőfi Népe - máig megjelenő újságban megjelent fotóm honoráriuma volt. Talán itt kezdődött.
Ma már a digitális technika használata kizárólagos. Néha még nosztalgiával gondolok a filmhívó tankra, a nagyítóra, a vegyszeres tálakra és a monoton diakeretezésre, de mindez már a múlté. A digitális korszak kezdetén – a korai kompakt gépek idején a fotóim minőségével elégedetlen voltam. Amióta birtokomba került az első tükörreflexes digitális gép, elfogadható lett a minőség és a kedvem is visszajött. Mostanában két, kiváló kamerával utazom. Sokszor egy szakmai – építész csapattal. Ahol nincs megállás, állvány kizárva, és majdnem mindig kutyafuttában kell keresni az érdekes kivágásokat.
Az úti célok változatosak. A bakancslistás helyek közül már jártam Angkorban, a Machu Picchu pára borította misztikus hegyén, Agrában a Tadzs Mahal gyönyörű mauzóleumánál, a Burj Dubai 123. emeletén, hőlégballonban, Magyarország légterében, kisrepülőgépen, a Balaton felett.