Bajkó Csaba

Bajkó Csaba vagyok, 1962. április elsején születtem Kaposváron. Azt hiszem a fotózással egész korán megfertőződtem, ugyanis a szülői ház mellett élő szomszédunk (Kovács János) fiatal kora óta aktívan fotózott, és mint ilyen, rengeteg felszerelése volt, a különböző fényképezőgépeken, fénymérőkön, objektíveken át a komplett előhívó laborig minden volt neki. Meggyőződésem, hogy egy két lábon járó zseni volt, akinek nemcsak a fotózás volt a hobbija, hanem rádióamatőr volt, dzsesszzenész és amatőr csillagász is egyben, de épített magának csöves erősítőtől kezdve az elektromos xilofonon át az orgonáig számos ketyerét. Talán érthető, hogy amikor áthívott a műhelyébe és megmutatott egy-egy általa épített szerkezetet, vagy néhány fényképezőgépet, akkor egy magamfajta kisfiú teljesen magán kívül volt az ámulattól.
Ettől a varázslattól indíttatva aztán gyerekkoromban sok dologról álmodoztam, hogy mi leszek, ha majd felnőtt leszek. Leginkább fényképész, órásmester, hangmérnök, vagy dzsesszzenész szerettem volna lenni. Ehhez képest viszont gépészeti szakközépiskolába jártam, de soha nem dolgoztam gépészként. Szegény család voltunk, ebből adódóan az álmaimtól függetlenül a család számára nem a fényképezőgépek vásárlása volt az első számú cél. Kaposváron, a Rippl-Rónai utcában volt a gépészeti szakközépiskola ahová jártam és itt volt egy fotószakkör, melynek tagja lettem, így 1976 óta fotózom aktívan. A szakközépiskola fotószakkörében számos olyan fényképezőgéppel megismerkedhettem, használhattam, amit egyébként esélyünk sem lett volna megvenni. Ebben az időben nemcsak fényképeztem, hanem az iskolai ballagásokról, szalagavatókról filmeket is készítettem, Normál 8 és Super 8-as filmekre, majd ezek vágását is én végeztem a montázsasztalon.
Az első saját fényképezőgépemet az első saját fizetéseim egyikéből vásároltam, ez egy használt Zenit TTL típusú gép volt, amivel rengeteg tekercset elfényképeztem. Mivel addigra már nagyon sok gépet kipróbáltam és használtam, ezért volt némi összehasonlítási alapom arról, hogy a Zenit milyennek számított a többi kamerához képest és azt gondolom, hogy abban az időben a Zenit egy egész jó szerkezetnek minősült. Akkor azt hittem, nem is kell nekem ennél jobb fényképezőgép, hiszen mindent meg tudtam vele csinálni, amit szerettem volna. Így volt ez egészen addig, amíg valamikor a nyolcvanas évek vége felé el nem mentünk Esztergomba, ahol a bazilikában egy nemzetközi gitárfesztivált rendeztek. Úgy száz gitárművész volt meghívva a világ különböző pontjairól és a nézőközönség első soraiban pedig csupa „nagy ember” ült. Még nem kezdődött el az előadás, amikor én a mindent tudó Zenitemmel előre osontam, hogy készíthessek néhány fotót a gitárosokról, majd amikor a filmfelhúzó kart felhúztam a bazilika addigi csendje egyszer csak harsogott az én Zenitemtől. Természetesen az összes tekintet egyből rám szegeződött, de azt most nem írnám le, hogy ezekből a tekintetekből mit olvastam ki akkor.
A gitárfesztivál után eladtam a Zenitet és vettem egy Canon AE-1 típusú, immár japán fényképezőgépet, ami a mai napig meg van. Ezzel is rengeteg tekercsfilmet fényképeztem, jelenleg is komoly problémát okoz a rengeteg filmtekercs és fényképalbum tárolása. Mivel egyetlen géppel nem tudtam mindent megoldani, ezért megpróbáltam egy újabb felszerelést összehozni és vettem újabb fényképezőgépet (Canon EOS 1000 FN), vakut, teleobjektívet, stb. Sajnos 2001-ben Münchenben az egész fotóstáskámat ellopták, így szinte a teljes felszerelést lehetett újra beszerezni. Ekkor váltottam Nikonra és vettem egy Nikon F80 filmes fényképezőgépet, amit a mai napig nagyon kedvelek, igazán komoly kamerának tartom. Az F80 után jöttek sorra az újabb és újabb kiegészítők, SB-28 vaku, makró objektív, teleobjektív, nagy látószögű objektív, később pedig a digitális gépek.
Ha már a géptípusoknál tartunk, sokan megkérdezik tőlem, hogy melyik márkát, vagy gép típust tartom jobbnak, hiszen mindegyik márkának vannak hívői, akiknek meggyőződésük, hogy az általuk használt márka a legjobb. Azt gondolom, nem az számít, hogy kinek milyen márkájú, vagy hány milliós felszerelés lóg a nyakában, hiszen a képet mi magunk készítjük. A szemünk az, ami meglátja azt, amit meg akarunk örökíteni, és ahogy meg akarjuk örökíteni, míg a fényképezőgép csak átkonvertálja filmre, vagy valamilyen digitális bithalmazra mindazt, amit a szemünkkel meglátunk. A fényképezőgép tehát csak egy eszköz, de egyetlen ilyen eszköz sem helyettesítheti a fotóst önmagát.
Mindig irigyeltem azokat az embereket, akik a foglalkozásuknál fogva olyan maradandó dolgot tudnak alkotni, ami haláluk után is fennmarad és a gyermekei, unokái is büszkék lehetnek rá. Írók, költők, szobrászok, zeneszerzők, de még egy asztalos is tud olyan maradandó dolgot alkotni, ami túléli őt és büszke lehet rá. Sajnos az én foglalkozásom nem ilyen, hiszen az informatikai világban dolgozom menedzserként már hosszú évek óta, ebben a világban pedig nem tudok olyanokat alkotni, amire 30-40 év múlva is büszke lehetek, amit a fiaim megörökölhetnek, stb. Az életünk rendkívül gyorsan pereg, és vajon mit hagyunk hátra magunk után? Hagyunk-e hátra valamilyen nyomot, vagy csak sodródunk az árral és élünk máról holnapra? A világunk szélsebesen rohan és talán egyfajta ebből adódó kétségbeesés is az, hogy próbálom ennek a rohanó életünknek minél több pillanatát megörökíteni.
A nagy rohanás közepette sokszor észre sem vesszük, hogy mennyi apró csoda, szépség vesz körül bennünket. Elmegyünk mellettük és csak akkor vesszük észre, amikor fényképen viszontlátjuk őket, jóllehet sokszor olyan dologról van szó, ami naponta része az életünknek. Nézni és látni, nem ugyanazt jelenti. Nézni a fényképeket szoktuk, de a fénykép készítőjének meglátni kell azt a dolgot, amitől egy kép érdekes lesz. A szépségeket, a rejtett részleteket, amiket észreveszek, igyekszem nem azonnal megörökíteni, hanem megpróbálom megkeresni azt a pontot, amikor a kiszemelt dolog igazán meg tudja mutatni önmagát. A fotóimon lévő embereket, állatokat, vagy növényeket nem akarom megváltoztatni, önmagukhoz képest másnak mutatni, hanem a legjobbat szeretném kihozni belőlük. Az egyedit megmutatni belőlük. A szépet, azt, amitől mások, mint a többi.
Talán a fenti céljaim számos alkalommal visszaigazolódtak már. Az egyik ilyen volt, amikor Angliában voltam egy szakmai tréningen és egy Cambridge mellett lévő városkában volt a tréning. Mint minden ilyen alkalommal, a tréning után itt is nyakamba akasztottam a gépem és elindultam Cambridge városát felfedezni, ahol több száz fotót készítettem, éjszakai és nappali képeket egyaránt. Hazatértem után elküldtem a fotókat annak az embernek, aki a tréninget tartotta nekünk, mire ő a következőket mondta: „Cambridge és az otthonunk között 20 km a távolság és a feleségem soha nem járt még Cambridge-ben, de amikor végignézte a fotókat elhatározta, hogy másnap felkerekedik, mert ezt neki is látnia kell.”
Jóllehet a fotózás nem a foglalkozásom, hanem az énem másik oldala, de a képeimmel több fotópályázaton is nyertem. Fotóim 2006 óta megtalálhatók a Flickr honlapján és számos más oldalakon, de a saját honlapomon is.

Elvégeztem fotós képzéseket a New York-i MoMA (Museum of Modern Art) és az MSU (Michigan State University) egyetemen.
2009 tavasza óta az egyik legnagyobb amerikai fotóügynökséggel (Getty Images) van szerződésem, így azóta 184 fotómat felvettek a kollekciójukba.

2017 óta rendszeresen indulok nemzetközi fotópályázatokon, melyeken eddig több mint 43 országban 140 különböző képpel, több mint 1100 elfogadást és számos díjat nyertem.
Képeim csoportos kiállításokon kerültek bemutatásra Magyarországon kívül Montenegróban, Horvátországban, Írországban, Szerbiában, Indiában, Bosznia-Hercegovinában, Szlovákiában, Finnországban, Franciaországban, Svájcban, Németországban, Macedóniában, Angliában, Cipruson, Bulgáriában, Olaszországban, Spanyolországban, Bangladesben, Azerbajdzsánban, Egyesült Államokban, Norvégiában, Portugáliában, Albániában, Csehországban, Nepálban, Ukrajnában, Törökországban, Argentínában, Örményországban, Hollandiában, Görögországban, Grúziában, Butánban, Szlovéniában, Sri Lankán, Szaúd-Arábiában, Szingapúrban, Brazíliában, Egyiptomban és Etiópiában.

Fontosabb önálló kiállításaim:

• 2010. augusztus 11: Sárospatak, Művelődés Háza (Zemplén Fesztivál)
• 2010. augusztus 27: Korsno (Lengyelország), Regionális Kulturális Központ
• 2010. október 14: Sárospataki Református Gimnázium
• 2011. február 26: Orosz Kulturális Központ, Budapest
• 2012. szeptember 28: Sárospataki Református Gimnázium
• 2012. október: Tolcsva Művelődési Ház
• 2013. május 11: Rymanow (Lengyelország) Nemzetközi fesztivál
• 2014. március 28: Királyerdei Művelődési Ház, Budapest
• 2015. április 13: Árpád Vezér Gimnázium, Sárospatak
• 2016. november 06: Museum Hotel Budapest (Museum Gallery)
• 2023. március 24: Pótkulcs, Budapest
• 2024. március 17: Esztergom, Kapcsolatok Háza

Publikációk:
• Nagyformátumú nyomtatók (CADVilág 1997 május)
• Nagyformátumú nyomtatás (SIGN Magazin 2002 március)
• Solvent inkjet nyomtatás (SIGN Magazin 2002 május)
• Nagyformátumú nyomtatók (SIGN Magazin 2002 szeptember-október)
• Mit hoz 2003 a digitális nyomtatásban? (SIGN Magazin 2003 január-február)
• Avanti Press Inc. Right Managed Exclusive képrendelés 5 éves időtartamra 2015 május
• Velencei Biennálé Magyar Pavilon 2018. (A taxisblokádról készült fotómmal)
• Szabadság híd, Új horizontok a városban (Könyv, Ludwig Múzeum, 2018)
• Csütörtöki iskola (Könyv, borítófotó, 2013)
• A csend visszhangja (Könyv, borítófotó, 2021)

TV riportok:
https://www.youtube.com/watch?v=yReBdinOFHY
https://www.youtube.com/watch?v=hAfiMb6LMbM