Erdélyi+Délvidéki régió

Magyarország, 

Nagy Lajos

Első kameráját egy “Utitars” egyszerű 6x9-es gépet 1957-ben kapta és már 1961-től hobbija a fotografálás.
Fakultatív tanulmányozta a fotográfiát és a szépművészeteket.
1980-1990 között a romániai szalonokon több munkáját kiállították és díjazták.
1986-ban állították ki első munkáját nemzetközi szalonon, és 1986-90 között több mint 30 kiállított képpel szerepelt különböző országokban, majd egészen 2001-ig nem szerepeltette képeit szalonokon.
Ma már több mint 3000 elfogadott és kiállított képpel és több mint 300 díjjal büszkélkedik nemzetközi kiállításokon.
1993-tól digitális képfeldolgozással foglalkozik.
Tagja a világ legnevesebb fotóművész szövetségeinek.
2005-ben elnyeri az AFIAP (Artist FIAP) kitüntetést, 2009-ben az EFIAP (Excellence FIAP), 2011-ben az EFIAP/B, 2012-ben az EFIAP/S, 2013-ban EFIAP/G kitüntetéseket és 2010-ben a PPSA (Profeciency PSA), 2012-ben (Excellence PSA) kitüntetéseket.
Több mint 70 egyéni kiállítása
volt Romániában, Magyarországon Svédországban és Olaszországban. 2000-ben jelent meg az Impressziók címet viselő albuma.
Munkásságáért 2010-ben és 2011-ben a Román Fotóművészek Szövetsége “Az Év Fotóművésze” kitüntetést adományozta és 2012-ben a mesteri MAAFR címet adományozta. Magyarországon 2014-ben, 2015-ben és 2016-ban megszerzi a MFVSZ ,,Az év fotóművésze’’, illetve az ,,Örökös Fotóművész’’ címet.

Kapcsolati adatok

E-mail

Tagsági adatok

Tagság kezdete:
2014. február 06
Tagozati tagság:
Természetfotó

MFVSZ Elismerések, kitüntetések

  • Életműdíj, 2017
  • Örökös fotóművész, 2016

Képgaléria