Közép-magyarországi régió

Magyarország, 

Göd

Vida József dr.

1950-ben születtem Kaposváron
1974-ben végeztem tanulmányaimat a Budapesti Műszaki Egyetem Építőmérnöki Karán,
majd 1984-ben az egyetem Építészmérnöki Karán műszaki doktori címet nyertem.
1974-től 1994.-ig Magyarországon, majd 1994-től Izraelben építész- konstruktor tervező mérnökként dolgozom.
Műszaki tanulmányaim és munkám ellenére már középiskolás koromban megérintett a művészetek iránti vonzalom, verspályázatokon és grafikai bemutatókon vettem részt munkáimmal
,amelyek újságokban, kiállításokon meg is jelentek.
Egyetemi éveim alatt több csoportos képzőművészeti kiállításon is szerepeltek grafikáim.
A 80-as években vettem első fényképezőgépet PENTAX SUPER A kamerát, majd ezt követően
2009-ben egy PENTAX K20 géppel kezdtem el ismerkedni a digitális fotózás rejtelmeivel.
2014-ben egy NIKON 5300-al bővült fotós felszerelésem .
2009-től több – kevesebb sikerrel szerepeltem fotópályázatokon, eddig 13 megjelenést, díjat és kiállításon való szereplést sikerült elérnem .
Komoly eredménynek tartom, hogy 2014-ben az MFVSZ meghívott és felvett tagjai közé .
Ez inspirált igényesebb, magasabb művészi színvonalú fotózásra és újabb fotós eredmények elérésére .

A 10 évvel ezelőtti bemutatkozásomat szeretném a következő legfrissebb információkkal kiegészíteni:

-2019 évben egy képpel szerepeltem a "Magyarország 365" fotópályázaton.

-2021 évben a "Nemzetközti Magyar Fotószalon" aranyérmét nyertem el.

-2023 évben "Az Év Természetfotósa 2023" fotópályázat 08 kategória 1. helyezését nyertem.

-2024 évben a "6th Sophianae 2024"  és az "1. Nemzetközi_Soproni_Tűztorony" fotópályázatokon a MAFOSZ aranyérmét és Klub     aranyérmeket nyertem.

 Szintén ebben az évben a MAFOSZ  "Év Magyar Fotósa - Év Magyar Fotója" fotópályázaton egy fotóm bekerült a kiállított és díjazott képek közé és személyes adataimmal együtt bekerültem a 2024 MAFOSZ albumba is.

- Fentieken kívül hazai és nemzetközi fotópályázatokon,  száznál is több elfogadást, oklevelet és díjat nyertem.

 

Kapcsolati adatok

E-mail

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Tagsági adatok

Tagság kezdete:
2014. október 21
Tagozati tagság:
Természetfotó

Képgaléria