Soltész Boglárka

Az alkotói utam 2012-ben indult a fényképezéssel, amely kezdettől fogva szorosan összekapcsolódott az érzelmek vizuális megfogalmazásának igényével. Szobrász beállítódásom és középiskolai tanulmányaim miatt mindig is foglalkoztatott az érzelmek tér- és síkbeli leképezése, az, hogyan válhat egy belső állapot képpé. Még ebben az évben csatlakoztam a nagy múltra visszatekintő Miskolci Fotoklubhoz, amely fontos szakmai közeggé vált számomra.
2015-ben felvételt nyertem a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületébe, így az egyesület kiállításain is rendszeresen képviseltetem magam. Ugyanebben az évben kezdődött együttműködésem a Soproni Fotóművészeti Körrel, amellyel 2015-től számos hazai és külföldi kiállításon vettünk részt. 2020-ig oszlopos tagja és szakmai vezetője voltam a MobilArt alkotói csoportnak Király László György oldalán, majd 2021-től a Kanizsai Fotoklub is tagjai közé fogadott.

A fotózás számomra kezdetben terápiás eszköz volt: 2012 őszén sok felgyülemlett feszültséggel szembesültem, amelyeket képeken keresztül próbáltam feloldani. Az első ilyen munkáimat nem publikáltam. A negatív benyomások erősebben mozgatnak meg; amikor boldog vagyok, kevesebb kép születik. Kezdetben tiszta fotográfiai eszközökkel dolgoztam, majd a grafika bevonásával igyekeztem pontosítani a saját fogalomrendszeremet. Fontos számomra megmutatni és mások számára is láthatóvá, érthetővé tenni, hogy a negatív érzéseink elfogadása elengedhetetlen, még akkor is, ha sokszor elfordulnánk tőlük. Ez a felismerés vezetett ahhoz, hogy elkezdjem publikálni a képeimet. Hiszem, hogy a komfortzónánkból kilépve érthetjük meg igazán, mi szolgál minket, és mi nem.

Munkáimban szívesen kísérletezem különböző technikákkal – kollódiummal, cianotípiával, polaroiddal, instaxszal, argentotípiával –, és kezdetben arra törekedtem, hogy a képek minimális utómunkával, vagy szerkesztés nélkül jöhessenek létre. Később a digitális játékfejlesztői munkám során napi szinten használt Photoshop egyre nagyobb szerepet kapott az alkotói folyamatban, és ezt a tudást a mai napig folyamatosan fejlesztem. Manapság saját fotóim átalakításával, hozzárajzolásával és manipulálásával hozom létre a végső képeket, AI-generálás nélkül. Számomra maga a folyamat segít az érzések, traumák és gondolatok feldolgozásában és feloldásában. Képeim szimbólumrendszereken keresztül kívánnak érzelmeket generálni, és irányt mutatni a befogadónak. Művészeti grafikus tanulmányaimat 2025-ben fejeztem be, amelyek különösen a montázstechnika terén segítették kísérleteimet és szemléletem elmélyítését.

A fotógrafika számomra nem pusztán egy friss műfaj, hanem maga ez a feltárási folyamat: amikor a látvány és az érzet különleges harmóniában születik meg. Ezen keresztül lehetőséget szeretnék adni arra, hogy a néző bepillantson saját lelke rejtett magányába, miközben empátiás kapuk nyílnak meg mások belső mélységei felé is.

Képeim az időben változó énállapotokról beszélnek – a szeretetről, az elvesztésről, a reményről –, és arról az összetartó erőről, amely számomra a legmagasabb rendű: a játékról. A fotógrafika minden komolysága ellenére játék is: a kísérletezés, a véletlen és a végtelen kombinációk soha meg nem unható terepe.